Programszervezés

A jó pásztor valamint a Péter és Néró szereplőgárdájával, és az ettől függetlenül működő gitáros együttesünkkel
megfelelő egyeztetést követően nagy örömmel vállalunk fellépéseket szerte az országban.

 

Azt hiszem, úgy korrekt, ha a vendégszereplések anyagi és technikai vonzatáról is tájékoztatást adok.

Mindkét zenés darabunkat 45-50 szereplővel, tehát egy busznyi emberrel adjuk elő. A színjátszó csapat a kellékekkel és a jelmezekkel különbusszal utazik. A minket meghívni szándékozó személynek vagy intézménynek az útiköltséget + a hang- és fénytechnikusok munkadíját + az esetleges egyéb kiadásokat kell megtérítenie. Természetesen rajtam kívül a minket szállító autóbuszos cég és a vezető technikus is számlaképes.

Tisztelettel felhívom a figyelmet, hogy a nagyszabású zenés darabok előadását Lauer Ferenc rendező kérésére csak az alábbi technikai feltételek teljesülése esetén tudjuk vállalni.
- Az előadóterem legyen teljesen elsötétíthető.
- Legyen színpad, amely legalább 5 x 4 méteres.
- Legyen a színpad előtt összehúzható függöny.(Ez utóbbi feltétel csak a Brenner-darabra vonatkozik.)

A kis együttesünk, gitáros csapatunk meghívása esetén sokkal egyszerűbb a helyzet. Ilyenkor általában egyetlen személyautóval utazunk. A szereplésekért fellépti díjat nem kérünk, de az útiköltséget a vendéglátóink szokták biztosítani. Kérjük továbbá, hogy az előadás helyszínén kazettáinkat, lemezeinket árusíthassunk. Hasonló a helyzet akkor is, ha valahova önálló szerzői estre kívánnak invitálni.

Időnként elég zsúfolt a programunk. Célszerű a vendégszereplés optimális időpontja előtt legalább egy-két hónappal jelentkezni. Szeretettel várom továbbra is a kedves érdeklődésüket,szíves megkeresésüket.

7754 Bóly, Rákóczi u. 16.      20/243-1786      ivtam@freemail.hu      www.ivancsitstamas.hu

Vissza a kezdőlapra